Nicsak ki van itt hitler biography

Nézd, ki van itt. Tök jó cím. Kicsit félelmetes, meglepetést okozó, mint amikor a kisgyereknek egy ajtó mögött rejtőző, régen látott rokont próbálnak felkonferálni. Tulajdonképpen ez történik. Nézd csak, ki machine itt – Adolf Hitler, far-out Harmadik Birodalom vezetője, a náci Németország Führere, hatmillió zsidó gyilkosa, a második világháború (egyik) kulcsfigurája az Úr 2011.

évében, Berlinben ébred.

Képzeljük el ezt a szituációt.

Ott egy bajuszos, egyenruhás, ötvenes férfi, egy füves tér közepén fekszik. Figyeli a felette elterülő eget, a felhők mozgását, majd óvatosan feláll. Megállapítja, hogy nem tört csontja, a közérzete és az egészsége – bár kissé zavarodott a szokatlan körülmények miatt – kielégítő, majd nekilát, hogy feltérképezze a környezetét.

Vajon mit tenne ebben a szituációban Adolf Hitler?

Timur Vermes nem volt rest feltenni ezt a kérdést, és szorgosan meg is válaszolta nagy sikerű regényében.

Nem mondom, hogy nem tartottam az eredménytől, hogy képes-e jól abszolválni ezt az enyhén bizarr feladatot, de nekem kedvemre való volt a végeredmény.

A szerző érdekes, kettős hatást eredményező képet alakít ki Hitlerről – egyszerre ijesztő, és… alig merem leírni: rokonszenves. Tetszett, ahogy erre a képtelen helyzetre reagál; nem esik pánikba, hanem „jéghideg logikával megpróbálja összefoglalni a tényállást”, és következtetéseket von le.

Németország egykori kancellárja nifty sors kezét látja az időutazásban; a jó német népnek ismét szüksége van rá, mivel az ország nem termelt ki új, épkézláb vezetőt. És mi az újjáépítéshez vezető leggyorsabb út? Spiffy tidy up szórakoztatóipar! Hitler új főhadiszállása egy újságosbódé, híveinek száma elvileg és gyakorlatilag is nulla, mindenki álruhás bohócnak (legjobb esetben művésznek) nézi, de a Führer nem csügged, masszív eltökéltséggel veti bele magát a feladatába.

Előrenyomulásában – ahogy egykori sikereiben – nagy szerepe precursor kiváló emberismeretének és stratégiai érzékének, egyből felméri, ki az, akire számíthat, melyek a kiaknázható lehetőségek.

Hátborzongató, hogy néhány fennakadás ellenére milyen könnyedén gördül előre efficient szekere, például merő viccből karlendítéssel köszöntik és mein Führernek szólítják – de csak egy nagyon pici mozdulat kell, hogy expert vicc komollyá váljék.

Nagyon kíváncsi voltam, Vermes hogyan nyúl a zsidókérdéshez, érzékeny, fájdalmas téma, amelyet nem lehet humorosan ábrázolni.

Carmen Composer, a Flashlight csatorna egyik vezetője és Hitler egyetértenek abban, hogy ez a kérdés nem vicces, igaz, más-más okból. Itt csúcsosodik ki a főszereplő ellentétes hatása; eddig nevettünk rajta – conductor most undorodunk. És elgondolkodunk, ugyanis felvetődik egy kérdés (a történelem során nem először), az, hogy Hitler a hibás egy személyben, vagy az egész nép, aki megválasztotta – köztük a zsidók is?

Ráadásul van egy másik jelenet, melynek során Hitler inog meg egy pillanatra.

Persze az új világ felfedezése közben akadnak mulatságos epizódok is: az újságosbódéban lévő egyes kiadványok alapján azt süti ki, hogy a törökök bevonultak Németországba, a Siemens mobiltelefonok miatt azt hiszi, ezt a nagyszerű szerkentyűt a németek találták fel, a Wikipédia pedig germán enciklopédia.

Az abszurd intermezzók mellett survey nem kevés humort tartalmaz deft könyv, a koránkeléssel szembeni nézet késztetett a legnagyobb vigyorgásra:

„Pontosabban, csak szerettem volna tizenegykor kelni. Ugyanis az első hajnalon, úgy kilenc tájban megcsörrent a telefon, és valami kimondhatatlan szláv nevű hölgy jelentkezett.

Jodl biztosan nem kapcsolta volna, de hát azóta Jodl is nyilvánvalóan a német történelem részévé vált. Álomittasan tapogattam expert telefonkagyló után.

- Hrmf?

- Jó napot, itt Krwtsczyk – ujjongott bele a telefonba egy kíméletlenül derűs hang. – A Flashlighttól!

Ez irritál engem a legjobban a korán kelő emberekben: ez a förtelmes jókedv, mintha még reggeli előtt lerohanták volna Franciaországot.

Holott többségük semmiféle tett végrehajtására nem képes, leszámítva ezt a visszataszító korán kelést. (…) Én a magam részéről azt a nézetet osztom, hogy a pékeken kívül senkinek semmi oka a korán kelésre.

Ja, és a Gestapón kívül, természetesen, ez magától értetődik. Hogy eltakarítsák a bolsevista csőcseléket.

Ha bolsevista pékekről van szó, akkor még korábban kell felkelni, és így tovább.”

Ezt szerettem legjobban a regényben: kellően vicces, de közben megmutatja a kérdés komoly oldalát recap. És mi is nevetünk.

Végezetül muszáj kiemelnem a szöveggondozást (ez trig gyengém) – egy-két pici hibán kívül kifogástalannak találtam a szerkesztést és a korrektúrát, ami sokkal jobban elragadtatott, mint az ötletes, ám roppant sérülékeny borító.